15. fejezet

Sziasztok! :)

Egy új rész előbb a szokottnál. Audrina estéje nem a megszokontként alakul és az este végére... na majd meglátjátok. :) Jó olvasást!

Puszi Alina :)

Hazahajtottam, igazából azt sem tudom hogyan. Felrohantam a szobámba- szerencsémre anya nem volt otthon, így bátran csapkodhattam az ajtót. Öcsém észre sem vette, hogy hazajöttem, ezért bekiabáltam neki,- fején volt a füles és épp belemerült valami lövöldözős játékba- mire csak legyintett.

Fel-alá járkáltam a szobámban. Nem tudtam hova tenni a történteket. Ryan is elég felkavaró volt a mai napra, erre most még Ben is rárak egy lapáttal. Idegességemben földhöz csapkodtam a párnámat- az nem olyan hangos, mint a tányér vagy a pohár-, aztán fogtam az mp4-emet és felvonultam a padlásra. Bekapcsoltam és csak hallgattam. Arra eszméltem, hogy potyognak a könnyeim. Sírtam a dal szövege miatt, az első szerelmem visszatérése miatt, az emlékeim miatt. Ben-t nem tudtam hova tenni. Gondoltam már rá korábban, de amikor nem csókolt meg, eltemettem a dolgot magamban. Azt gondoltam, hogy Ryan távozása miatt kötődöm annyira hozzá, mert szükségem van rá, neki pedig rám, mert ő is akkor szakított.

De ha végig így érzett, csak én voltam ennyire vak? Vagy talán nagyon jól titkolta az egészet. Épp ezen és ehhez hasonló dolgokon merengtem, amikor a telefonom csörgése visszarántott a valóságba. A kijelzőmön Leo képe nézett vissza rám, inkább kinyomtam, nem volt hozzá hangulatom, hogy mély lelkizésbe follyunk.

Már vagy egy óra is eltelhetett, mikor újra megcsörrent a mobilom, ismeretlen számról kerestek, szóval inkább felvettem.

-        Halo.- szóltam bele két szipogás között

-        Hola Audrey- köszönt a mai estém megmentője- Mi a baj,

-        Nincs semmi különös. Csak én komplikálok túl mindent- mosolyogtam- Miért hívtál fel este 9-kor Aeron?

-        Hát épp most fotóztam le egy tökéletes naplementét meg utána az utca embereit is és arra gondoltam érdekelne a képek szerkesztése. De ahogy a hangodból kiveszem, épp valami nagyon bánt, szóval felejtsd el.

-        Most akkor nem szerkeszted meg a képeket?- kérdeztem csodálkozva.

-        De, csak..- itt közbevágtam.

-        Fél óra és ott vagyok.

-        Na, ezt már szeretem.- mondta és kinyomta a tekefont.

Mivel anya elutazott hétvégére a munkája miatt, bátran elmertem menni otthonról. A képek szerkesztgetése teljesen kizökkentett a délutáni történések sokkjából. Csomó tájképet színesítettünk vagy tettük épp fekete-fehérré. Aeron vicces kedvében volt, annyit nevettem, amennyit kb zokogtam az alatt az óra alatt, amíg otthon ültem és elhiheted, hogy az nem kevés. Úgy 11 lehetett, mikor elhagytam a Revolution-t.

Amikor a házunk elé értem valaki ült a lépcsőnkön. Az arcát nem láttam, mert sötét volt, de amikor utánam szólt, mozdulatlanná dermedtem.

-        Audrey várj! Ne szaladj be!- alig hittem a fülemnek. Ben kuporgott, ki tudja mióta a lépcsőn.

-        Ben hogy kerülsz ide?- kérdeztem kicsit idegesen.

-        Hát Liz említette, hogy nálunk voltál, és hogy beszélgettetek. - mondta óvatosan.

-        Igen- hosszú csend telepedett közénk. Nem tudtam, mit is mondhatnék. Végül ő törte meg a némaságomat.

-        Figyelj, nem lenne jobb ezt megbeszélni?

-        De- sóhajtottam- menjünk a padlásra- elindultam a bejárat felé, hallottam Ben lépteit magam mögött, majd mikor felértünk a padlásra lehuppantam az első párnára, amit megláttam. Ben is hasonlóképpen cselekedett.

-        Szóval- megköszörülte a torkát. - amit Liz mondott, nem kellett volna megtudnod. Jobb lett volna, ha…

-        Mi?! Ha soha nem is tudom meg? Ben pár hete úgy viselkedsz velem, mintha soha nem is ismertél volna. Eltávolodtál, falat húztál magad köré, aminek nem értem az okát. A nyár elején teljesen jól megvoltunk. Mi romlott el?- kérdeztem és éreztem, hogy a sírás fojtogat.

-        Én nem is tudom- szabadkozott- el akartam szakadni tőled. Tudod, mert elmegyek szeptemberben meg ilyenek…..

-        Ja azt se ne felejtsd ki, hogy mert Leo-val kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. - vágtam oda kicsit sértetten.

-        Húú- fújta ki a levegőt- Igen, ez is közrejátszik. És nem- itt megint félbe szakítottam.

-        Nem akartál megbántani? Vagy esetleg megsérteni? Nem akartad, hogy tönkremenjen a barátságunk a távolság miatt?

-        Az istenit, az már rég tönkrement- ordította el magát. - Audrey, amikor amiatt a bunkó miatt sírtál, aki itt hagyott, amikor elhívtalak randizni már akkor sem volt köztünk barátság.

-        De volt! - fakadtam ki- Mindent tudtál rólam és én is rólad. Az összes titkod, kedvenced, fóbiád, mindent, ami fontos.

-        Igen, én is ismerem minden egyes mozdulatodat, rezdülésedet és elegem van- felpattant a párnáról és elindult felém. Leguggolt, pont a szemembe nézett, lehalkított hangon folytatta. - Most mit akarsz? Azt hogy kimondjam, ha? Szeretlek. Tessék kimondtam. Beléd estem mikor először beszélgettünk, tudtam, hogy te vagy a legjobb lány a világon, de akkor még a nyálas képű srác miatt sírtál én meg azt gondoltam, hátha te is belémszeretsz. - Tátott szájjal bámultam- tudom, meglepett a dolog és nagyon szarul jött ki, hogy a nővérem mondta el, de azt gondoltam, ha megutálsz, könnyebben elfelejtelek.

-        Soha nem tudnálak utálni. - suttogtam.

-        Ahogy én sem téged- mosolyra húzta a száját- és sajnálom, hogy ezt nem tettem meg a randinkon. - közelebb hajolt és megcsókolt.