28. fejezet - Laza szombat, húzós vasárnap

Hola Drágáim! :)

Ígéretemhez híven meghoztam a születésnapi, extra-hosszú, ünnepi fejezetet. Kicsit "elpártoltam Audrey - tól és most Ben szemszögéből olvashatjátok a történet folytatását.
A történet folyik tovább a maga medrében, és az őszi szünet végével Ben visszautazik Londonba az egyetem miatt. A rengeteg tanulással, magolással és az ezek által okozott szenvedés orvosolására Adam elrángatja egy jó kis szombati buliba. És hogy mire is utal a cím második fele?
Olvasd el az alábbi fejezetet és kiderül.
Jó szórakozást! További szép, nyári estét!
Millió Puszi
  ~Alina~

28. fejezet 

~ Ben~
Nos, mikor Audrey-nak azt ígértem, ötre érte megyek, nem gondoltam, hogy a percek ilyen gyorsan is pereghetnek. Alig sikerült pár dolgot véghezvinnem abból a milliónyi teendőből álló listáról, amit összeállítottam magamnak, és aminek a tetejére a „Mielőtt visszamegyek kész lesz” címet írtam. Hát mi tagadás, ez a lány elvette az eszem. Mindenhol ott van, ahol én, néha azt érzem, követ, pedig csak a képzeletem játszik velem. Furcsa, több lány van körülöttem, mint a gimiben, hála a modellkedésnek, de egyáltalán nem keltették fel az érdeklődésemet a jelentkezők.
Mivel Audrey – val csak pár órára találkoztunk, a szünetem elméletileg elég lett volna a „Mit kell megcsinálnom a szabadidőmben” programra, viszont az agyam nem volt képes a koncentráció gombot aktiválni magán, ezért valahogy mindig a szőke barátnőmnél kötöttem ki.
Laza két óra alatt sok mindent elkészíthettem volna, például a prezentációmat az egyetemi vizsgámhoz, vagy épp Adam - nek is segíthettem volna az övében, de ehelyett én képeket bámulok a laptopom egyik rejtett mappájából, amik körülbelül öt évesek. Az első közös programunkon készültek, már ha azt annak lehet nevezni. A Westmond High szociális fejlesztő programjának egyik kitalálójaként vettem részt a projektben, ahova jelenlegi barátnőm asszisztensnek szegődött, amiért azóta is hálát adok az égnek.

Az első fotón Audrey épp egy emelvényen áll, míg őt figyeli vagy 50 szempár. A következő képen ismét Audrey szerepel, csodálatos kék ruhában és kontyba fogott hajjal. Bámulatos látványt nyújtott, emlékszem arra az estére. A suliban éppen egy bál folyt és minket kértek meg a lebonyolítására. Én voltam a főszervező, az én feladatom volt, hogy a feladatok kiosztása és azok el is végeztetése a bál ideje alatt. Volt két jegyszedőnk, felügyelők az italos- és ételasztaloknál, biztonsági őreink, akik figyeltek, ne kószáljanak el a diákok és volt Audrey. Neki hivatalos feladata nem volt, de mindegyik poszton időzött az este folyamán. Szegény, akkoriban túlvállalta magát, látszott, hogy fáradt, de lankadatlan lelkesedéssel vitatkozott egy leleményes diákkal, aki csak „egy szálat” akart elszívni.

Váltott a kép, de ismét ugyanazon a bálon voltunk. A fotón Audreyval táncolok, mindketten mosolyogtunk, de nem vettük észre, hogy éppen fotóztak. Audrey karjai a nyakam körül voltak, míg én szorosan magamhoz vontam a törékeny lányt. Elmosolyodtam az emlékre. Szinte még mindig éreztem az illatát.
A képek gyorsan követték egymást. Táborok, sulis események, de egyvalamit minden kép megörökített, Audrina mosolyát.

A tekintetem az órára vándorolt, ami azt mutatta, hogy egy újabb óra múlott el, bár még így is maradt épp elég időm a megbeszélt randiig.

Beléptem a levelezőfiókomba, ahol egy halom üzenet várt, a legtöbbet Adam küldte, hogy nézzek meg neki valamit, illetve, hogy miért nem írtam már vissza, és hogy ha nem jelentkezem a következő napon sem, felhívja a rendőrséget. Ezen hangosan felnevettem, majd gyorsan a válaszra kattintottam, mielőtt rám küldené a zsarukat. Végigfutottam a többi levél feladóját, de mivel úgy ítéltem meg, várhatnak még, ezért kikapcsoltam a gépet és bár még mindig volt fél óra ötig, elindultam Audreyhoz.

Nem léptem túl a sebességkorlátokat sehol, bár úgy éreztem pár másodperc alatt tettem meg a röpke húsz perces utat. Felkaptam a rózsacsokrot az anyósülésről, amit útközben vettem és elindultam az ajtó felé. Hosszas tétovázás után megnyomtam a csengőt, és reménykedtem, hogy már elkészült a hercegnőm. Mivel remek jósképességekkel áldott meg az ég – vagy csak szimplán ismerem a barátnőmet -, akivel négy hónapja vagyunk együtt.
Amikor kinyílt az ajtó elállt a lélegzetem is és az állam a küszöböt súrolta. Audrey egy narancssárga – ami szerinte korallszín, vagy mi – „V” kivágású felsőt választott, amit egy fehér kardigánnal párosított, és a csőszárú farmere pont ott feszült rajta, ahol kellett. Én a szerény kis farmer – póló – bőrdzseki kombóban slamposnak éreztem magam. Türelmesen megvárta, amíg végigmérem, majd köhintett egyet és elnevette magát.

-     Még ma elindulunk, vagy egy hét múlva jöjjek vissza, hátha addigra gondolkodni is képes leszel?  – mondta csilingelő hangon és mosolyogva a nyakamba ugrott.
Nagy nehezen összeszedtem a maradék agysejtem munkára képes tömegét és igyekeztem a mondandómra koncentrálni.
-     Lélegzetelállító vagy ma. Nem is értem, hogy bírsz egy ilyen slampos fazonnal randizni?
-     Őszintén, néha én is elgondolkozom ezen.
-     Jobb lenne, ha elgondolkoznál ezen.  Nem érdemes az idődet pazarolni egy csóró trógerre – húztam az agyát, de ő csak kontrázott.
-     Remek ötlet! Talán az egyetemen akadnak jólfésült, remek anyagi háttérrel rendelkező tanársegédek, akik szemet vetnek a diákokra.
-     Na, ahhoz lesz egy-két szavam – a válaszra már nem volt ideje, mert magamhoz vontam és megcsókoltam.
-     Vagy esetleg maradok a jól bevált receptnél – suttogta a fülembe akadozó lélegzettel.
-     Ami pedig?
-     A bőrdzsekis, motoros rosszfiúk, akik néha modellkednek, emellett valami híres londoni egyetem padjait koptatják – válaszolta somolyogott kipirulva.

Pár másodpercig csak bámultam és szó nélkül mosolyogtunk egymásra, aztán észbe kaptam és átnyújtottam neki a vörös rózsákból kötött csokrot, ami a kedvenc virága.

-     Boldog hónapfordulót – közöltem az értetlen tekintete láttán, mire elvigyorodott.
-     Azt hittem, nem tartunk „fordulókat”.
-     Ami, azt illeti nem is, de holnapután indulok vissza Londonba és gondoltam, örülnél egy romantikus filmbe illő estének.
-     Hát nem sírnék miatta – kacsintott, aztán felkapta a kabátját és elindultunk a kocsim felé.

Mayville egyik elegáns éttermébe foglaltam asztalt, ahol a háromfogásos menüt kifogástalanul készítették el és a desszertek terén is jeleskedtek, bár az én kis személyi cukrászom bele tudott kötni a krém állagába, na meg annak dekorálásába. Ezen én magamban jót nevettem, miközben helyesen bólogattam a barátnőm minden egyes kifogását a krém állagáról és a helytelen formákról.
Miután befejeztük a vacsorát, úriember módjára kifizettem a számlát, hazafuvaroztam álmaim hölgyét, majd hosszas búcsúzkodás után hazafelé vettem az irányt.

Másnap Audrey ébresztett reggelivel és sugárzó mosollyal az arcán. Bár már csak a mai napot tölthettük együtt teljesen, mégis ragyogott. Mindenből szereti kihozni a maximumot, az összes tervét véghezviszi és imádja, ha az ő kezében van a kormány. Az egész hetét percre pontosan beosztja, és ha valami gikszer adódik, igyekszik beleolvasztani a terveibe. Így történt ez a mai napon is, elmentünk bevásároltunk anyának, közben feltankoltuk a hozzávalókat az esti sütögetéshez is, elkísértem a könyvesboltba, elrángatott egy DVD kölcsönzőbe, amivel kipipáltuk az esti otthon –ülő–vacsi–mozi-randi  menüpontot.  Délután elfurikáztam a Caffee bro’s-ba, ahová beszervezte Ad -et és Becca –t is, a lányoknak be sem állt a szájuk a közelgő szalagavató miatt, mi meg csak titkos pillantásokkal kommunikáltunk, aztán Adam dünnyögött két sort a közelgő vizsgák miatt én pedig helyeseltem. Aztán, mikor meghallottam, hogy Audrey kiejtette a száján a koszorúslány, pap, nászút triót, meglepetten kaptam a jobbomon ülő hölgyemény felé a szemem, aki egy víg kacarászással díjazta, hogy figyelmemet ismét rá fordítottam, nem pedig a nyakamon lévő feleletekre.

Pár óra múlva a házunk előtt parkoltam le a BMW-mel , besiettünk a házba, Audrey a konyha felé suhant, míg én feltrappoltam a szobámba, felvettem egy laza, fekete pólót, a régi koptatott farmeremet és visszarohantam a barátnőmhöz. Ő már javában készítette nekünk a spagettit, és mivel csak két emberre kellett főznie, hamar elkészült a saját specialitásával. Anyáék megörvendeztettek azzal, hogy ma estére leléptek valami színdarabra és magukkal rángatták Liz-t is, engedélyezve nekem, hogy azzal a lánnyal töltsem itthon a szünetem utolsó napját, akivel hosszú távra tervezek. Megvacsoráztunk, de a desszertet már a filmet nézve habzsoltuk. A vanília és gyümölcsfagyi tökéletesen passzolt a Beavatott filmhez, Kis Habcsókasztonautám választott. Habár én nem rajongtam a romantikus filmekért – és ezt ő nagyon jól tudta – pontosan eltalálta azt az alkotást, amely tökéletes arányban keverte egy jó film hozzávalóit. A színész utáni nyálcsorgatás nem igazán volt ínyemre, de az, hogy reggel mellette ébredtem, kárpótolt minden esti „szenvedésemért”.

Délután egykor Audrey felajánlotta, hogy kikísér a reptérre az egész családdal együtt, nem utasíthattam vissza anya korábbi javaslatát a közös kocsikázásra.

A repülőút nem tűnt hosszúnak a maga 11 órájával, utáltam az átszállásokat, de elviseltem, mégis úgy érkeztem meg a brit fővárosba, mint aki három hete nem aludt. Adam-mel karöltve próbáltunk taxit fogni a reptéren, majd mire húsz perc után sikerült bevágódnunk egy kocsiba, ami egyenesen a kollégiumhoz vitt minket. Kicsomagoltam, küldtem egy SMS-t anyának, hogy még élek, majd bejelentkeztem Skype-ra, és pont elcsíptem Audrey-t is vele kicsit hosszabban elemeztük a vissza a pokolba címjelzett ösvényt, aztán Ad elrángatott egy közeli KFC-be, ahol bekaptunk valamit és rohantunk vissza a könyveket bújni, magolni, de legfőképp szenvedni.

Egy hétig ki sem mozdultunk a koleszból csak órákra jártunk be, konzultációkra a professzorokkal, plusz egy-két tanulócsoportba. Az otthoniakkal alig beszéltünk, a baráti társalgásaink is folyton a vizsgáknál kötöttek ki. Szerencsére három fékevesztett hét után lazíthattunk a gyeplőn és megengedtünk magunknak egy laza bulit szombat estére. Nekem nem igazán tetszett az ötlet, de engedtem Ad kiskutya szemeinek és elmentem vele egyik csoporttársunk házibulijába.

A belváros forgalmi dugóit figyelembe véve fél órával a meghirdetett időpont előtt indultunk útnak egy sorház felé.

A lakás maga elég kicsi volt, körülbelül 60 ember bezsúfolásával pedig már egy barbiházra hasonlított, amibe egy kislány próbál beférkőzni. Valahogy sikerült benyomakodnunk, a házigazda a lakás közepéről irányította a forgalmat, vagyis csak próbálta túlordítani a zenét, majd mikor rájött, hogy semmi értelme a fáradozásainak, activityre váltott. Ad az italpult felé húzott – két étkezőasztal leterítve piros terítővel –, amit a helyiség jobb oldalán helyeztek el, tele a szeszipar különböző márkáinak és termékeinek sokaságával. A buli maga inkább egy gimis összeröffenésre emlékeztetett, mintsem egyetemisták unaloműzésére, de próbáltam elengedni magamat.
Az egyetem alatt igyekeztem kevesebb „laza estét” beiktatni a mindennapok közé, mivel nem mutatna jól, ha minden második poszt a közösségi oldalakon egy részeg képem lenne.
Ad a kezembe nyomott valami töményet, aztán még egyet és még többet, mire felengedtem és elindultam a táncparkett felé, ahol már javában folytam az események. Egyik sarokban egy smároló pár, előttem ketten épp megerőszakolták egymást ruhán keresztül, másik oldalon pedig két lány hívott bennünket táncra. Ösztönösen megindultam a hölgyek felé, mire Adam kérdő pillantásával találtam szembe magamat.

-     Mi az?
-     Nem akarom, hogy hülyeséget csinálj! – próbálta kiabálta túl a zenét
-     Nem fogok – tátogtam vissza, majd folytattam utamat.

Az este további forgatagában nem láttam Ad-et, valószínűleg hajnalig buliztam, ittam és a legjobb barátom cipelt haza holt részegen.
Hm... Miért is a valószínűleg? Másnap reggel az ágyamban ébredtem ugyan, de teljesen felöltözve, nyúzottan, kócosan és erőteljes lüktetéssel a nyakamon lévő tökben. Mintha egy dobos befészkelte volna magát a fejembe és gyakorolni támadt volna kedve még legalább hat órán keresztül.
A telefonomért nyúltam, nyögve megállapítottam, hogy már elmúlt dél, kikászálódtam az ágyamból, lezuhanyoztam, majd megrökönyödve ültem az ágyam szélén.

Fogalmam sem volt, mi történt tegnap este. Az utolsó emlékem, hogy az egyik csoporttársam nyaggat, hogy igyak egy általa is kedvelt koktélt, majd onnantól kezdve képszakadás. Ezért még tuti megnyúzom azt az idiótát.
Gyorsan vettem be egy fájdalomcsillapítót, mert úgy éreztem, kicsi manók egy darabig még dobolni fognak az agytekervényeimen.

-     Jó reggelt, öreg. Élsz még? - köszöntött kedvesen Adam, mikor belépett a bejárati ajtón.
-     Alig. - válaszoltam a valósághoz hűen, mire belőle kitört a röhögés.

Felettébb élvezetes volt hallgatni önfeledt kacagását, miközben majd' meghaltam a fájdalomtól.
Ránéztem az órára, és rájöttem, nekem tíz perc múlva jelenésem van skypeon, ugyanis mindig ebben az időpontban szoktunk a barátnőmmel beszélni.

Ameddig betöltött a program, beléptem facebookra, és elkerekedett a szemem. Modellként hozzá voltam már szokva, hogy elképesztő számok fogadnak a kis értesítőikonok mellett egy-egy bejelentkezésem után, de a mai minden eddigin túltett. Megnyitottam az értesítéseket, majd lefagytam.
Néhány haverom, akik a tegnapin bulin is jelen voltak taggeltek egy rakás képen. Némelyiken csak egy poharat fogok és vadul vigyorgok a kamerába, de az egyik látványától a szívem megállt egy pillanatra az ütemében.

Egy szőke lány, karjait a nyakam köré fonva állt, szorosan nekem dőlve, én pedig úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta. Egyetlen bökkenő volt, hogy a szintén szőke barátnőm nem volt Londonban, sőt nem is hordott baseball sapkát soha. Nos, ha ez még nem lett volna elég, a címen még jobban felhúztam magam. „Krampusz bácsi tombol” állt a kép felett és az alatta lévő kommentek még inkább fényezték a rosszfiús oldalamat.

„Eszméletlen buli volt, hamarosan ismételünk!”

„Na végre!! Belekóstoltál az életbe.”

„Rosszfiú mód ON!”

„Két vasat a tűzben, haver?? Nem rád vall”

„Végre lecserélted az a csúfságoz. Jobban illik hozzád ez a csaj, de ha megunnád, tudod a számom Benji xoxo”


Ezután abbahagytam az olvasást és elkezdtem imádkozni, hogy Audrey figyelmét elkerülje ez az egész, de csak Isten segíthetett ezen. Vártam, hogy a skype jelezze a bejelentkezését, de az ablak nem villogott. Írtam neki, de semmi visszajelzés. Rákattintottam az adatlapjára face-n és ismét seggfejnek éreztem magamat. Egy rakat kiírás, melyek lényege, hogy megtudják él-e még, valamint engem hordanak le a sárga földig. Hagytam neki ott is egy üzenetet, de semmi reakció, és ami a legjobban bántott, az az volt, hogy levette a „Kapcsolatban” jelzőt a képe alól.

-     Hogy én mekkora barom vagyok! – mondtam szentségelve, mire Ad megértően paskolta meg a vállamat. – Milyen hosszú történetet tudsz nekem elmesélni?
-     Melyiket mondjam előbb, Audrey-ét vagy a sajátodat? – kérdezte Adam mély szánalommal a hangjában. Nyilván Becca már felhívta és kivallatta az este sztorijáról.
-     Ő hogy van?
-     Hát… Rosszul, haver, nagyon rosszul. Az anyja őrjöng, mert nem tudja, miért nem hajlandó kijönni a szobájából és miért csak Becca-val beszél. Folyton csak zokog, és nem érti a helyzetet. Becca meg akar szabadítani a nemes részedtől, de mivel hosszú az út idáig, megígértette velem, hogy én cselekszem helyette. De azt is említette, hogy nem a kép bántotta igazán, hanem az alatta lévő kommentek.
-     De az hülyeség, csak a sok barom agymenése.
-     Az a sok barom a te baráti köröd, és fáj neki, hogy nem látják elég jónak hozzád!
-     Ezt elcsesztem – emeltem Ad-re a tekintetemet.
-     Ezt el! De… - kezdett volna valami buzdító beszédbe, de a telefonom csörgése megzavarta a nagy monológ előadásában.

Felnyögtem, amikor megláttam a testvérem nevét a kijelzőn, valamint a huszonöt nem fogadott hívást, ami vegyesen érkezett tőle, anyámtól és Becca-tól. Miután ismét csend uralta a szobát végiggörgettem a névjegyzéket és megpróbáltam felhívni Audreyt.

-     Ugye tudod, hogy semmi értelme – vetette közbe Adam, mire már ötödször tárcsáztam.
-     Ugye tudod, hogy nem érdekel. Amúgy is ott van mellette a barátnőd, aki már több, mint valószínű, hogy közölte vele, hogy nem hagyom abba a telefonálást, amíg nem beszéltünk.
-     És mit fogsz neki mondani? Hogy részeg voltál? A sablon dumát?
-     Még nem tudom, de kezdetnek örülnék, ha egyáltalán felvenné – vágtam oda, majd reménykedtem, hogy tizenötödik hívásra Audrey megkönyörül rajtam és felveszi a telefont.

Három órán keresztül mást sem csináltam, mint tárcsáztam és vártam. Jobb ötletem nem akadt, mint hogy üzenetekkel, SMS-ekkel, twittekkel bombáztam Audrey - t a telefonhívásaim mellett, mindet sikertelenül, mert egyikre sem válaszolt.

Este hétkor, amikor azt hittem megkönyörül rajtam, a legjobb barátnője közölte velem a vonal végéről, hogy hagyjam már békén, kopjak le, mert nem fog velem beszélni, aztán kimehetett a szobából, mert ajtócsapódást hallottam és suttogva közölte, hagyjam ülepedni a sztorit két napig, ne írjak, üzenjek, hívja Audrey-t csak üljek a seggemen és várjam, hogy átgondolja a történteket.

Ezzel egy probléma volt, én nem bírtam várni, meg akartam neki magyarázni, hogy nem szándékos volt, nem jelentett semmit, hogy ne foglalkozzon azokkal a kreténekkel facebookon, hogy nekem csak ő számít és legfőképpen azt, hogy szeretem és ez nem változott.
Szeretem és nem akarom elveszíteni! 

Szülinapi statisztika, holnap ünnepi fejezet :)

Hola Drágák!

Most nem új fejezettel jelentkezem, inkább összegzésnek mondanám, ugyanis eltöltöttünk közösen egy évet. Happy Birthday to Audrina’s Life!!  Ezt is megértük. Napra pontosan egy éve töltöttem fel az első bejegyzést a blogra – küldő tényezők hatására, BFF -, melyben bemutattam szerény személyemet, majd a prológusban Audrina-val is találkozhattatok.
Köszönöm ezt az egy év bizalmat, a kommenteket, melyek száma nem sok, de az oldalmegjelenítések számai kárpótolnak. Nem vagyok tökéletes, mint ahogy senki sem az, van hova fejlődnöm és ígérem, igyekezni fogok. Ez az év igen eseménydús volt , hála az érdeklődésnek mindig egyre több klikk érkezett az oldalra, minden egyes új fejezetnél megugrott a látogatószámláló rublikája.  A statisztika szerint márciusban voltatok a legaktívabbak, közel 1000 kattintással az 5780-ból. 
Az én történetem annyiban változott, hogy hivatalosan is érett lettem egy hónapja, emiatt volt hatalmas szünet a történetben, de igyekszek mindent pótolni!  A fejléc biznisz is elkezdett pörögni, egy design-blog fejlécszerkesztője lettem,  a másik blogon is népes olvasótábor gyűlt össze a magyar directionereknek hála (This is Us).

Köszönöm a támogatást, a bizalmat, ígérem nem fogtok bennem csalódni. 
Mivel szeptembertől jófej egyetemista leszek újabb élettérből, helyszínekből, emberekből, szituációkból meríthetek ihletet és adhatom tovább nektek fantáziám újabb szüleményeit.
És ha már szülinap, új kinézettel leplek meg benneteket és magamat egyaránt. Holnapra minden simítást elvégzek és ti is megcsodálhatjátok a műalkotást egy extrahosszú fejezet kíséretében

Köszönöm az eddigi nyomon követést, remélem ezután is csatlakoztok majd Audrey göröngyös útjához.
További szép estét!
Millió Puszi nektek :)


~ Alina~