14. fejezet- Meglepetések sora

Sziasztok!

Egyúj kis részletet osztok meg veletek, ami mégnagyobb kavarodást hoz Audrey életébe és legfőképp a szívügyeibe.

Jó olvasást.

Puszi Alina! :)

Ui.: Várok kommenteket. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)

Leo egyből kiszúrta a srácot és természetesen oda is sasszézott az asztalunkhoz. Furcsán méregetni kezdte Ryan-t, ezért megszólaltam, hogy mentsem a helyzetet.

-        Hoznál egy jeges kávét és két karamellás cappuccino-t?- adtam le a rendelést és közben Leo tolla szorgalmasan sercegett.

-        Még emlékszel a kedvencemre?- vidult fel Ry (én így hívtam, amióta megismertem) mégjobban- Azt hittem, már rég..- itt abbahagyta, mert észrevette Leo szúrós tekintetét.

-        Igen, jó a memórián. - próbáltam ridegen közölni, de nem jártam sikerrel.

-        Kértek még valamit?- kérdezte Leo kicsit ingerülten, de azért rámkacsintott.

-        Nem, kösz. - bökte oda Ryan úgy, mint akit megsértettek.

Leo eliszkolt, hogy elkészítse az italainkat, de közben mindig a mi asztalunk felé kukucskált. Elég értetlenkedő arckifejezésem lehetett Ryan kijelentésének hangneme miatt, mert nekem szegezett egy kérdést.

-        Ti most jártok?- bumm bele a közepébe. Most hazudjak neki? Mondjam, hogy igen és nagyon-nagyon boldog vagyok? Vagy mondjam, hogy nem és akkor újra bepróbálkozna? Ezzel megsérthetném az elég látványosan hallgatózó Leo-t.

-        Őő, nos nem nevezném kapcsolatnak. Csak ismerkedünk, jól elvagyunk- választottam az arany középutat.

-        Aha, tehát nem vagy szerelmes? - MI VAN???? Ezt meg miért kérdezi?

-        Semmi közöd az érzéseimhez!- vágtam oda neki, azzal felálltam és elrohantam a mosdóba.

Dühöngtem két-három sort, ököllel csapkodtam a mosdókagylót, belerúgtam a WC ajtóba majd jéghideg vizet fröcsköltem az arcomba, hogy lenyugodjak.

Amikor visszaértem a boxhoz, Ryan már az én helyemen ült, Becca-val szemben, és valamiről nagyon susmorogtak. Nyilván rólam, mert mikor odaértem egyből csend lett.

Kicsit tétováztam az előző helyem és a legjobb barátnőm melletti üres hely között, de arra gondoltam jobb a békesség, így Becca-t választottam. A cappuccinom már az asztalon volt, mielőtt megszólaltam inkább belekortyoltam, nehogy olyat mondjak, amit nem kellene.

-        És mi szél hozott újra Mayville-be? - próbáltam olyan témát feldobni, ami nem hozhat kínos helyzetbe.

-        Hát, sok ember hiányzott az életemből. - mondta kicsit komoran. – Tudod, szereztem ott barátokat, meg jól el voltam, a deszkázás, meg minden, de nem volt az igazi. - tartott egy lélegzetnyi szünetet. - És legfőképp azért, mert nem…- itt abbamaradt a mondat.

-        Értem. Nekem most mennem kell, sajnálom elfelejtettem, hogy anya megkért, érjek haza időben, mert vásárolni akar. - nyomtam egy puszit Becca arcára, intettem Ryan-nek és bocsánatkérő pillantás kíséretében eliszkoltam. Mielőtt kiléptem az ajtón, elköszöntem Leo-tól is.

Beültem a kocsiba és egyszerűen elsírtam magam. Sok volt ez nekem egyszerre. Tudom, hogy azt akartam mondani, nem tudott elfelejteni és a legfőbb oka annak, hogy itt van, én vagyok. Nem lehet, most nem. Ez túl felfoghatatlan. Miután kicsit lenyugodtam, beszélnem kellett valakivel, aki persze nem az anyám lesz, így beindítottam a motort és csak vezettem.

Végül Ben háza előtt állítottam le a kocsit úgy, hogy nem is láttam merre megyek, valahogy ösztönös volt, vagy inkább berögződött útvonal. Amikor Ry elment, akkor is ide jöttem, most pedig nem tudtam kivel beszélni, csak Ben-nel és abban reménykedtem, hogy végre szóba áll velem.

Becsengettem. Liz- Ben nővére- nyitott ajtót, mosolyogva engedett be a kétemeletes házba.

-        Rég nem láttalak erre Audrey. Csak nem összevesztetek Benji-vel? - kérdezte.

-        Nem, vagyis nem tudok róla- feleltem kicsit zavartan, mert nem tudtam hányadán is állunk Ben-nel. - Mi újság veled? Hogy vagy?

-        Remekül, köszönöm. A munkám remek, a kapcsolatom is működik, szóval most minden happy. - mosolygott, majd folytatta. - vagyis nem minden. Valami gáz van Benji-vel. Nem nagyon beszél róla, de látom rajta, hogy valami bántja. - Leültünk a kanapéra és tovább feszegette a témát. - Talán szerelmes? Vagy megcsalta a barátnője?

-        Liz semmi ilyesmiről nem tudok. Igazából velem is ritkábban beszél mostanság. Mióta megmondta, hogy külföldön tanul tovább- emlékeztem vissza.

-        Nem értem akkor.- szomorodott el. Látszott rajta, hogy imádja az öccsét és nem szereti, ha nem tud mindenről, ami vele történik.

-        Én sem.

-        Várjunk csak- felragyogott a tekintete. - kérdezhetek valami személyeset?

-        Persze, nyugodtan.

-        Van most barátod?- ez váratlan volt, hogy jönnek ide a pasiügyeim?

-        Nincs…. Vagyis jól elvagyok egy fiúval, de ennyi. - feleltem és éreztem, hogy vörösre vált az arcszínem.

-        Hát akkor ez az. - jelentette ki egyszerűen. - Ez a probléma kulcsa. Ne mond, hogy nem vetted észre?

-        De mégis mit, Liz? - értetlenül bámultam a lányra, aki nagyot sóhajtott, majd magyarázni kezdett.

-        Beléd van esve.

-        Mi? Kicsoda?- egy másodperccel később tátott szájjal ültem a kanapén. – Nem, az nem lehet.

-        Márpedig de. Amióta megismert, mást sem hallok itthon, Audrey. Csak rólad beszél, és amikor Ryan elment, elhatározta, hogy meghódít, de valamiért nem hívott randira. Aztán meg egyetemre ment és úgy gondolta, jobb neked, ha nem jöttök össze.

-        Ez nem lehet, kizárt! Ben az egyik legjobb barátom. Tud rólam mindent, a vállán sírtam. –értetlenkedtem.

-        De így van szívem. Felmész hozzá?

-        Azt hiszem most jobb lesz, ha haza megyek Liz. Nem lennék képes most beszélni vele. Át kell gondolnom mindent.